Múzeum Alapítvány – Rögös úton a csillagokig. A Marcali Városi Köztemető üzenete (TOP-7-1.1-16-H-ESZA-2019-00526)

A Múzeum Alapítvány projektje keretében egyedülálló kiadvány készül.

Rádics Márta – Kiss Kálmán: Rögös úton a csillagokig. A Marcali Város Köztemetőjének üzenete című kiadványa egy hiánypótló mű Marcali város tekintetében. Azért hiánypótló, mert nincs a városban egyetlen olyan összefoglaló munka sem, amely bemutatná a város helyi „hírességeit”, meghatározó személyeit, azokat a kisembereket, akik egész életükben példamutatásukkal, foglalkozásukkal, a társadalmi létben betöltött szerepükkel, vagy éppen sporttevékenységükkel kiemelkedtek a lakosság soraiból. A munka nem más, mint egy életrajzi lexikon. A temetőhöz való kapcsolódását az indokolja, hogy 100-150 év távlatából már nagyon nehéz összegyűjteni azokat az embereket, akik érdemesek arra, hogy az érdeklődők a kiadványban olvashassanak róluk. A temető sírhelyei viszont támpontot, kapaszkodót adtak ahhoz, hogy kik kerüljenek be ebbe a kiadványba. Jelen esetben csak azok bemutatására vállalkoztunk, akik a város temetőjében nyugszanak. Hiánypótló munka ez olyan szempontból is, hogy a város egyházi életének bemutatására az utóbbi években került csak sor, de apró részletek felvillantásával. E kiadvány azonban törekszik arra, hogy a városban papi hivatását teljesítő egyházi személyek, az oktatásban tevékenykedő apácák sorsát is megismerhesse a lakosság. Mindamellett sor került az 1919-es mártírok, a második világháború hősi halottjainak bemutatására is.

Nem feledkezik meg a kiadvány a temető épített örökségeinek: temetőkápolna, keresztek, nívósabb, művészi értékkel bíró régi síremlékek, sírversek bemutatásáról sem.

A kiadvány tartalmával és Marcali helytörténeti vonatkozásaival közösségi rendezvény keretén belül ismerteti meg az Alapítvány az érdeklődőket, kiemelt célcsoportként megjelölve a tanulóifjúságot és a marcali felnőtt lakosságot.

Sajtó:
marcaliportal.hu – Rögös úton a csillagokig…

Kulcsprojekt – Marcali Város Önkormányzata – Vásártér felújítása (TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2018-00005)

web: http://marcali.hu/index.php/vasarter-projekt-bemutatasa

Sajtómegjelenések:

 

Berzsenyi Dániel Városi Könyvtár – Berzsenyi Dániel Városi Könyvtárban az épület infrastrukturális állapotjavítása (TOP-7.1.1-16-H-ERFA-2019-00076)

Web: http://marcalikonyvtar.hu/?page_id=1294

Médiamegjelenések:

https://marcaliportal.hu/index.php/2015-07-07-09-04-12/varosunk/43345-k%C3%B6nyvt%C3%A1r-fel%C3%BAj%C3%ADt%C3%A1s

https://marcaliportal.hu/index.php/2015-07-07-09-04-12/varosunk/43848-j%C3%B3l-halad-a-k%C3%B6nyvt%C3%A1r-fejleszt%C3%A9se

Virtuális valóság, 3D nyomtató, akadálymentes mosdó. Fejlesztések a könyvtárban – VIDEÓ

Marcali Művelődési Központ – Érik a szőlő – Marcali éléskamrája (TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00545)

Web: http://muvhaz-marcali.hu/index.php/palyazat/tamop-3-2-3-a-11-1/1346-erik-a-szolo-marcali-eleskamraja

Médiamegjelenések:

https://marcaliportal.hu/index.php/2015-07-07-09-04-12/varosunk/43738-%C3%A9rik-a-sz%C5%91l%C5%91-marcaliban-is

https://marcaliportal.hu/index.php/2015-07-07-09-04-12/kultura/43898-%E2%80%9Ehalv%C3%A1ny-lila-dunszt%E2%80%9D-%E2%80%93-nem-l%C3%A9tez%C5%91-t%C3%A1rgyak-ki%C3%A1ll%C3%ADt%C3%A1sa

https://marcaliportal.hu/index.php/2015-07-07-09-04-12/varosunk/43904-a-r%C3%A9tes-m%C3%A1r-elk%C3%A9sz%C3%BClt

https://marcaliportal.hu/index.php/2015-07-07-09-04-12/varosunk/43910-sz%C3%BCreti-felvonul%C3%A1s-marcaliban

https://marcaliportal.hu/index.php/2015-07-07-09-04-12/varosunk/43917-%C3%BAjabb-k%C3%A9pek-a-sz%C3%BCreti-fesztiv%C3%A1lr%C3%B3l

https://marcaliportal.hu/index.php/2015-07-07-09-04-12/varosunk/43918-esti-k%C3%A9pek-a-sz%C3%BCreti-fesztiv%C3%A1lr%C3%B3l

https://marcaliportal.hu/index.php/2015-07-07-09-04-12/varosunk/42222-felh%C3%ADv%C3%A1s-gyerekeknek,-feln%C5%91tteknek